Először is BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok Mindenkinek!!
Igaz kicsit késve de megosztom a szilveszteri menümet, amit a barátainknak készítettem 31-én. 6an voltunk, mind megettük:)) Képet sajnos nem készítettem róla, és az összes elfogyott, de majd ha készítek lefotózom, megígérem.
Szóval a menü:
Mustáros, gyümölcsös hústekercs, tepsis krumpli, aszalt gyümölcsös chutney Ez volt a menü:)
Annyi változtatás történt, hogy a májat külön pirítottam meg hagymán, mert volt olyan a csapatba, aki nem szereti. De így is elfogyott.
A hústekercs fantasztikusan nézett ki, amikor felszeleteltem:))) Már nagyon sajnálom, hogy nem örökítettem meg.
A recept szerint pulykamellből is lehet készíteni, de én a szilveszter miatt sertéskarajból készítettem. Elmentem "kedvenc" húsboltomba... és elmondtam h mit is szeretnék készíteni. Nagyon segítőkész volt a pultos fiú, pedig jó sokan voltak két ünnep között a boltban. Megpróbáltam nem feltartani a sort:)) Kértem karajt szétnyitva, tehát levágott egy kb 1,2 kg-os karajt, levágta a csontról. Először félbevágta, aztán belülről a két felet is félbevágta úgy h egybemaradt a hús. Kaptam egy szép tepsi méretű téglalapot:) De nyilván, ha szeletelve vesszük és otthon kiklopfoljuk akkor egyenként is tölthető:)
Az eredeti recept 4 főre 60 dkg pulykamellet írt. De nekem a boltban derült ki, h még a 6 főre számolt 80 dkg-s hús nem is lett volna elég....
Kell még: mustár, vöröshagyma, rozmaring, kb 20 dkg aszalt gyümölcs vegyesen, 3 dkg vaj, 15 dkg csirkemáj, 20 dkg darált hús ( mindegy h pulyka, csirke, sertés..), 6 dkg főtt sonka, vagy tarja szeletelve, 1-2 dl száraz fehérbor, só, bors
Az aszalt gyümiket langyos vízbe beáztatjuk - én vettem olyat amiben aszalt szilva, barack, körte volt és külön aszalt vörösáfonyát.
Az apróra vágott hagymát 1 dkg vajon rozmaringgal, az összekockázott májjal-szívvel összepirítjuk. Majd levesszük a tűzről és összekeverjük 1-2 kanál mustárral - lehet csípős is -, és a beáztatott gyümölcs felével.
A húst ha kell kicsit kiklopfoljuk, beterítjük a szeletelt sonkával, rákenjük a darált húst, és a tölteléket. Ne kenjük teljesen a széléig, mert kijön sülés közben. Inkább több maradjon bent:)
Ezt az egészet feltekerjük, mint a piskótát szokás, vastagabb cérnával vagy hústűvel rögzítjük.
Én a tepsibe raktam a maradék vajat+olajat, ezt raktam a gázra. Ebben körbesütöttem a húst, amíg szép színt kapott. Majd a tepsibe öntöttem a fehérbort, alufóliával letakartam és a sütőbe toltam kb 220 °C-ra.
Kb 2 óra alatt biztosan kész lesz:). Nagyon szépen lehet szeletelni:)
Na most én akkor vettem észre, h nincs alufóliám, úgyhogy sütőpapírt tettem rá és a tepsi oldalán szineggel a perem alá kötöztem. Bevált:)
A maradék aszalt gyümiből chutney-t készítettem. Daraboltam még hozzá almát is. Vajon egy kevés apróra vágott lilahagymát megpároltam, hozzáadtam a gyümölcsöt, pici cukor, só, bors, chilipor ízlés szerint, fahéj, vörösbor. Ezt összerottyantjuk. Változatosan lehet ízesíteni. Ezt még a hús mellé tettem.
A tepsis burgonya pedig egyszerű: sok krumpli meghámozva, feldarabolva, só, bor, olaj, tepsi. A hússal együtt raktam be. Akkor jó ugye, ha megpuhult és ropogós lett a külseje:)
Volt ezen kívül még egy csomó süti, rágcsa, mártogatós, jäger, bor, sör, cola:)))) ŐK ették meg:)))
Persze ezt a töltött husit nemcsak szilveszterkor érdemes kipróbálni, hanem családi ebéd, ünnep, baráti összejövetel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése