Egyik kedvenc tv-s sütő-főző sorozatom: Nigella Lawson műsora. Egyszerűen imádom, nem tudok betelni vele. Imádom, ahogy süt, főz egyszerűen, gyorsan, praktikusan és úgy tud beszélni az ételről, hogy legszívesebben felfalnám a tv-t, amikor nézem őt. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben nem modell-alkat. Igaz angliai, tehát néha olyan alapanyagok kerülnek szóba, amit nehezebben lehet beszerezni, de én sokszor helyettesíteni szoktam hasonlóval. A kedvenc részem a sorozataiban, de azt hiszem főleg a Nigella Bites-ban van ilyen, hogy a végén mindig bevágnak egy esti nassolós részt:))) Nyilván reklámfogás, de akkor is életszaga van, hogy este, mikor már pl a gyerekek is elaludtak mégiscsak visszamegy a hűtőhöz és kiszed belőle ezt-azt, pár falatot, egy szendvicset vagy akármit. Nahát ez velem is előfordul és szerintem még sokakkal. Nem hiszem, hogy ezért nagyon vezekelnünk kéne:)
Sok receptjét elkészítettem már, mert nagyon sok egyszerű és mégis hihetetlenül finom, pazarul lehet tálalni vendégeknek is és mégsem tart órákig a megfőzése.
Most kettőt készítettem el egymás után. Az egyik itthonra magamnak, a másikat névnapi ajándékként.
Az egyik egy croissan-os felfújt, igazi esti nasi. Én egy kicsit megtekertem.... és dupla mennyiséget csináltam...
Kell hozzá: 1-2 db sima croissan vagy hasonló péksüti - az én plusz adalékom egy kisebb kürtöskalács -, ami már megszikkadt egy kicsit. 100 g cukor, 1-2 kanál víz, 125 ml magas zsírtartalmú tejszín ( ez náluk double cream, ami kb hasonló ehhez, de semmiféleképpen nem light ), 125 ml tej, 2 tojás.
A péksütit egy tűzálló tálba szétszedjük nagyobb darabokra. A cukrot a vízzel egy lábosban nagy lángon a tűzhelyre tesszük és kavarás nélkül, kicsit megrázhatjuk az edényt, megvárjuk amíg karamellizálódik. Ezután lezárjuk a gázt és hozzáöntjük a tejszínt, közben már kevergethetjük gyorsan, lehet hogy kicsit összeáll a karamell. Én ezek után raktam hozzá a tejet és még egy kicsit alámelegítettem, hogy feloldódjon a karamell. Utána végleg lezárjuk a tüzet és, ha már kihűlt, 2 kissé felvert tojást adunk hozzá.
Na ezt a keveréket rázuttyantjuk a szétdarabolt péksütikre, kicsit belenyomkodjuk és 20 perc alatt 180 °C-os sütőben megsütjük. Belül krémes, tetején ropogós lesz......egyszemélyes jóéjt puszi:)))
A névnapi ajándék, pedig házi készítésű csoki-szelet lett.
A neve: Rocky road crunch bar
Hozzávalók: 300 g étcsoki / tejcsoki, 125 g vaj/margarin, 3 tk szirup ( na ez nálam méz volt ), 200 g vajas keksz/ háztartási keksz/ akármilyen keksz, 100g marshmallow/ habcukor
Tök egyszerű: A csokit, vajat, mézet a tűzhelyen, nagyobb lábosban összeolvasztjuk, kb egy fél bögrényit, 1-2 dl-t kiveszünk belőle, a kekszet összetörjük, hogy legyen benne kisebb-nagyobb darab, hozzáadjuk a csokihoz ezt is és a habcukrot is. Összekeverjük. Folpackozott tepsibe egyengetjük. A félretett olvasztott csokikeveréket a tetejére öntjük, eloszlatjuk és betesszük a hűtőbe kb 1 órára. Én este csináltam és másnap reggel kivettem, felszeleteltem. Ez egy családi adag, kiadós, kisebb kockákra lehet vágni.
Csokis is, van benne ropogós rész, a habcukor puha benne és hol fehér, hol rózsaszín:)))
Én egy kis mennyiséget celofánba csomagoltam, és szalaggal átkötöttem. Névnapi ajándéknak nagyon jó, mert mindenki szereti a csokit, nem romlik meg, nem is porosodik:D
Én is imádom a felfújtakat, kifli felfújtat szoktam csinálni gyümölccsel (befőttel is ) és nagyon tuti! Ha nem gond akkor ezt is elkészítem, kíváncsi vagyok az ízére :))) Köszi!
VálaszTörlésA csokis cucc is jónak tűnik, a habcukor az az amelyiket az amerikaiak szalonnasütés helyett sütnek?Azt is fel kell kockázni?
VálaszTörlésIgen, azt láttam én is hogy sütik. Én haribosat vettem, az apró volt és nem vágtam össze:)
VálaszTörlés