2011. március 31., csütörtök

Betyárcsók

Ez az aprósüti a Huszárcsók nevű édesség után kapta a nevét, tőlem:)
Mivel nem pontosan ugyanazokkal az alapanyagokkal készül, mint a recept szerinti.

Az alaprecept:
  • 20 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 tojássárgája
  • 5 dkg mandula
  • lekvár ízlés szerint
Elkészítése: a mandulán és a lekváron kívül mindent összedolgozunk. Egy nagyon morzsalékos tésztát kapunk. Igazából nekem olyan volt, mint a homok, de kézzel tudtam belőle kis, diónyi golyókat formálni. Benyomtam egy kicsit a közepüket és sütőpapíros tepsibe rakosgattam. Ebből a mennyiségből én kb 20 db-ot tudtam csinálni. Eredetileg formázás után meg kell kenni tojásfehérjével és beleforgatni a cukrozott, szeletelt mandulába. Én ez utóbbit kihagytam.
Ezen kívül tettem egy kávéskanál kakaóport a liszthez. Miután besorakoztattam a tepsibe az apróságokat, egy kiskanállal keményebbik fajta szilvelekvárt ügyeskedtem a lyukakba. Így sütöttem ki.


Ja és ne maradjunk főétel nélkül.....
Ez itten kérem szépen egy kb 3-4 emberes körömpörkölt.

Vettem 3 db körmöt, a kedves hentest megkértem, hogy darabolja is fel. Helyi húsbolt (na nem is hiper, supermarket) és mindig kedvesek, udvariasak a fiúk a pult mögött. Azért nem mindegy, hogy az ember lánya bemegy és legalább 2, de néha 3 oldalról köszönnek kórusban, hogy "Jó napot kívánok!", távozáskor "További szép napot!":))
Még tanácsot is adnak, melyik húsrész, mihez való, stb.

Visszatérve itthon még megmostam, jobban megtisztítottam a körmöket. Egy nagy fej hagymát felkockáztam, olajon megdinszteltem. Majd levettem a tűzről és pirospaprikát adtam hozzá. Rárakosgattam gyorsan a körömdarabokat és felönöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Megsóztam. Hagytam felforrni, utána a legalacsonyabb lángon, félig fedő alatt otthagytam a tűzön kb 4-5 órán keresztül.
Köretnek lehet hozzá főzni burgonyát, de friss kenyérrel is isteni.

1 megjegyzés:

  1. Ezeket a hentesfiúkat én is ismerem! :) Tényleg lenyűgöző, hogy korunk kereskedelemi hálójában még léteznek ilyen kis "szigetecskék"! Imádni való egy hely! :)))) De tényleg!!!
    A kajcsik is szuperek lettek... mint mindig!!! :) Gratula!!! M.

    VálaszTörlés