Olyasmi, mint a töki pompos, csak nem Tök-ön készült. Ilyet Cinkotán ettem szombaton. Nagyon finom volt. A cinkotai tájházban sütötték egy kemencében. Le is fényképeztem a kemencét, egyszer majd mi is csinálunk hasonlót a kertbe remélem:)
Azon lilahagyma, tejföl, szalonnadarabok és sajt volt.
Én amit találtam itthon: lilahagyma, tejföl, kevés füstölt sajt, kolbász
A tészta: 30 dkg liszt, 1 1/2 dkg élesztő, 1 kockacukor, 2 dl langyos tej, 2 ek olaj, 1 tojás, só ízlés szerint

Az élesztőt a kockacukros tejben felfuttatjuk, ez kb 15 perc. Ha buborékos, hólyagos, pöfékelős a tej tetején az élesztő, akkor jó. Hozzáöntjük a liszthez, megsózzuk, hozzáadjuk még az olajat és az 1 db felvert tojást. Na most ezt jól összedolgozzuk. Az elején nagyon ragad még a kézhez, de nem kell adni hozzá lisztet, mert ahogy folyamatosan dögönyözzük, elválik a kezünktől és az edénytől is. Én úgy szoktam dagasztani, hogy a jobb kezemmel húzok a tésztából és ráhajtom. Így kerül bele levegő. A végén kapunk egy szép, sima cipót, amiben egy kicsit lehet látni a légbuborékokat, amiket beledolgoztunk. Meleg helyen (pl fürdőszoba, a tűzhely hátsó része, ahol a sütőből jön a meleg), letakarva kb 30 percig hagyjuk pihenni. Rendszerint kétszeresére dagad. Én ezután egy alacsony peremű tepsibe raktam és kézzel kinyújtottam a sarkokig. Csináltam neki egy kis peremet, ,egkentem tejöllel (1 vagy 2 doboz), félkarikákra vágott lilahagymával, karikákra vágott kolbásszal, és a végén reszelt sajttal. Előmelegített, forró, kb 220°C-os sütőben 15-20 perc. Attól függ, hogy milyen vastagra hagytuk a tésztát.
Ez sem diétás kaja. Bár a feltéteken lehet persze variálni, mert hasonlít a tészta a pizzáéhoz. Csak abban nincs tojás.
Jó étvágyat!:)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése